Felhő, felhő, szétszórt álom,
Száll a tűnő láthatáron,
Megyek a csikorgó úton,
Meddig, meddig, még nem tudom.

Megyek a csikorgó úton,
Meddig, meddig, még nem tudom.

Olyan a csend, olyan néma,
Hogy fel kell zokognom néha,
Olyan messzeségek, vágyak,
Nem is tudom, neki vágjak.

Olyan messzeségek, vágyak,
Nem is tudom, neki vágjak.

Azóta is a lépcsőn ülök,
egy langyos sört szorongatok,
de a vállamon a föld.

Messze járhatnék, igen,
messzi utakon vigyen,
vigyen a szél.

Tízezer mérföld, a földeken át,
tízezer mérföld a világ
Tízezer mérföld, a földeken át,
tízezer mérföld a világ

Azóta is az úton vagyok.
Meg sem érkezem
s már indulok.

Messze járok már, igen,
messzi utakon visz el,
visz el a szél

Tízezer mérföld, a földeken át,
tízezer mérföld a világ
Tízezer mérföld, a földeken át,
tízezer mérföld a világ

Zörög a bicikli, hangosan jár,
Csengetve áll meg minden kapunál
A vállon táska az orron szemüveg,
Mert az Albert bácsi kicsit öreg,

Azt mondja: Jaj, azt mondja, jaj a derekam!
Ráz a rossz bicikli, s a nyugdíj az még messze van.

Ref.
Ide egy újság, oda levél,
Mert az Albert bácsi sosem henyél,
Mert ő a postás, ő a postáslegény,
S míg zörög a bicikli,
A postásélet mindent megér.

Zörög a bicikli, hangosan jár,
Csengetve áll meg minden kapunál,
Ref. Ide egy...

Szürke, poros utcán állok,
Körülöttem hatalmas házak,
Az utca kövei rám csillognak,
S azt suttogják, hogy induljak.

Ref.
Miért akar tőlem többet a világ,
Miért baj, ha valaki többet lát,
Egy mennék, ha engednék a falak,
De ha elmegyek, mondd, mögöttem mi marad?

Barátok is visszatérnek,
Népesek lesznek a terek,
Gyertya lesz az ablakokban,
Nagy fény lesz a szürke úton.

Ref. Miért akar ...

Gyertek, fogjátok a kezem,
Álljunk együtt falat a téren,
Legyünk mi is magas házak,
Ne csak szürke poros utak.

Alszik a város a füst alatt,
Várom, várom az álmomat.
Lassan ébred a gondolat,
A város még alszik a füst alatt.

Ezer éve több is már,
Vár a város, hova indultál.
Ne nézz hátra, lépj tovább,
Múltad átka halott már.

Maradj az úton vándor,
Maradj az úton még.
Maradj az úton vándor,
Egy angyal majd elkísér.

Fülembe csorog az eső,
Idegen helyen járok.
Rohanó autók fényében
Lassan ébred a város,

Virrad...
Vár az út

Cigaretta füst mögött az arcod
Mindig szomorú már
Hiába mondtam neked:
soha ne várj rám,

Engedj...
Vár az út

Fülembe csorog az eső,
Idegen helyen járok.
Rohanó autók fényében
Lassan ébred a város,

Virrad...
Vár az út

Piros rózsa, piros rózsa,
Szerelemnek láncos rabja,
Álmodozik, szárnyal vágya,
Csábítja a fénynek árja.

Fehér rózsa, fehér rózsa,
Holdas éjek menyasszonya,
Remeg keze, ragyog arca,
Fehér fátyol elborítja.

Ref:
Sárga rózsa, féltékenység,
Szerelemmel nagy ellenség,
Együtt jár a kettő mindig,
Betölt mindent égtől földig.

Feketeség elborítja,
Gyászos szívvel mondogatja,
Rózsa, rózsa élet csokra,
Fekete lett színes szirma.
Ref.

Lennél moha, zöld és puha,
Mit észre nem vesz senki soha,
S ha térnél este nyugovóra,
Imád álmod rólam szólna.
Ref.

Nincs semmim, így megyek magamban,
Tip-top szelíden, csendesen,
S ha éjjel bántanak a rablók,
Kitárom két üres kezem.

A rablók sírnak velem együtt,
Olyan-olyan szegény vagyok,
Mint a kisded első fürdetőjén,
S mint a teknőn a halott.

De tart a föld ez az enyém még,
Feszül az ég fejem felett,
S kitárom az örök egeknek,
Örök - mezítlen testemet.

Azok az idők rég lejártak már,
Mikor bolondok és szabadok voltunk.
A tekergésből menetelés lett
és játékainkat elhagytuk az úton.

Néhány emlék maradt még,
mit nem engedünk tán
Ezt a várost nem ismerem még
és nem akarok eltévedni már

Ref:
Maradj velem,
egyedül túl nehéz az út.
Maradj velem,
A túlsó parton úgyis jók vagyunk.

A régi házak homlokán
megtelepszik az átok.
Kopott sarkok koldusai
régi jó barátok.

Százszor meghátráltam már
és sokszor buktam el,
nem maradt más csak egy dallam,
de ez az égig emel.

Ref:
Maradj velem,
egyedül túl nehéz az út.
Maradj velem,
A túlsó parton úgyis jók vagyunk.

A személyvonatra vártunk,
Pénzünk, cigink elfogyott.
A személyvonatra vártunk,
Pénzünk, sörünk elfogyott.

Nem kaptuk helyünk e széles, nagy hazában.
Nem maradt más, csak az út,
Mit a hobó-isten ránk hagyott.

Füstös kocsi, füstös népség,
Néhány blues, elfojtott fájdalom.
Füstös kocsi, füstös népség,
Néhány blues, elfojtott fájdalom.

Rohantak felhők, fák, házak, ablakok,
Éreztük, csak miénk az út,
Mit a hobó-isten ránk hagyott.

Üres a város, egyedül maradtam,
Gazdagok vagytok, mert mindent nektek adtam,
Ó, nem, ezt nem felejtem el.

Ref.
Mert szól a blues,
És minden fáj, fáj nagyon.
Szól ez a furcsa blues,
Hogy mért azt én sem tudom.

Hideg a hajnal, kevés a pénzem,
Hogy egyszer jobb lesz, én már nem remélem,
Ó, nem, ezt nem felejtem el.

Ref. Mert szól a...

Hajnali esőben ázik minden álarc,
Én is csak a temetőben kapom meg a választ,
Ó, nem, ezt nem felejtem el.

Ref. Mert szól a...

a pályaudvar kövein kopog a csend
ülök a padon egyedül
s már féltelek

úgy néz le rám az ég ahogy soha még
ma minden hozzám beszél
bár érteném

jó lenne most halkan lépni
a meleg sötétben eltévedni
de ébreszt a lélek űz tovább
keresné ő is az otthonát

a félelem rohan a síneken
a tükörből rám néz
egy idegen

Talán voltak már
Szebb napjaink,
Mégis jól van ez,
Mégis jó ez így.

Ref.
S ha összedől a régi ház,
Úgy is csak a tiéd marad,
S néha lopunk még egy estét,
Ami csak a miénk, ami csak a miénk.

Látod, ennyi csak,
Ez maradt nekünk,
Mégis épp elég,
Ez a mindenünk.

Ref.
S ha összedől a régi ház,
Úgy is csak a tiéd marad,
S néha lopunk még egy estét,
Ami csak a miénk, ami csak a miénk.

A békesség,
Mint esti köd,
Úgy száll le ránk
Mindent beföd.

Ref.
S ha összedől a régi ház,
Úgy is csak a tiéd marad,
S néha lopunk még egy estét,
Ami csak a miénk, ami csak a miénk.

Amikor én megláttalak,
Sajátomnak akartalak,
Elég volt, ha rád nézhettem,
Hittem benned szép szerelmem.

Hajad színe megvakított,
Szemed kéje felvidított,
Csavargattál ujjad körül,
Kéjed, bájad majd felőrölt.

Ref.
Új szerelmem, ne játssz velem,
Ne keserítsd az életem,
Minden napom boldog legyen.

Gyerek voltam, buta voltam,
Amikor én rád hallgattam,
Mosolyogva vállat vontam,
Mégis melletted marattam.

Ref. Új szerelmem...

A tegnapot elfeledtem,
Lassan - lassan férfi lettem,
Ha neked csak így kellettem,
Vegyél búcsút szép szerelmem.

Ref. Új szerelmem...

Magas Déva várát,
Égre törő falat,
Fölépítjük, jó legények,
Ha törik, ha szakad!

Ha a menny ránk roskad,
Ha a föld megindul,
Fölépítjük, jó legények,
Merész álmainkbúl!

Ha kell, befalazzuk
A vérünk a testünk,
Fölépítjük, jó legények,
Bár itt lesz a vesztünk!

Álljon és beszéljen
Időtlen időkre
Fölépítjük, jó legények,
Mához esztendőre!

Ó, de addig égjen
Kezünkben a munka,
Fölépítjük, jó legények,
Fölépítjük újra.

1. Szabédi László: Rózsahullató fa

Kotta

Ez a rózsa sárga volt,
míg a neve rózsa volt.
Lehullt szirma, levele,
rózsafa lett a neve.

Hej , rózsa, rózsa,
rózsa hullató fa!

Most a lánynak mit vigyek?
Ágon vigyek töviset?
Ha volna is, mit vigyek,
úgyse vinnék, nincs kinek

Hej , rózsa, rózsa,
rózsa hullató fa!

Magas Déva várát,
Égre törő falat,
Fölépítjük, jó legények,
Ha törik, ha szakad!

Ha a menny ránk roskad,
Ha a föld megindul,
Fölépítjük, jó legények,
Merész álmainkbúl!

Ha kell, befalazzuk
A vérünk a testünk,
Fölépítjük, jó legények,
Bár itt lesz a vesztünk!

Álljon és beszéljen
Időtlen időkre
Fölépítjük, jó legények,
Mához esztendőre!

Ó, de addig égjen
Kezünkben a munka,
Fölépítjük, jó legények,
Fölépítjük újra.

Kotta

I.
Új hold! Új király!
Házasodik a halál!
Kit akar elvenni?
Vegye el az égi holtat,
vegye el a régi holdat,
vegye el a reménytelen,
csillagtalan éjszakát,
vegye el a reménytelen
szegény ember bánatát.
ha kit akar elvenni.

II.
Új hold! Új király!
Házasodik a halál!
Hová megy leánynézni?
Menjen feneketlen kútba,
merüljön nyakig a búba!
menjen, ahol nincs is út,
menjen mennyen-poklon át
-alá is út, fel is út-,
hol kiverik a fogát,
menjen leánynézni!

III.
Új hold! Új király!
Házasodik a király!
Ki lesz a menyasszony?
Legyen, ami nem kell másnak,
legyen a fekete bánat,
az örömben az üröm,
legyen a baj, betegség,
kárvallás és káröröm,
szegénység és irigység
legyen a menyasszony!

IV.
Új hold! Új király!
Házasodik a halál!
Jaj, kit ejt teherbe?
Jaj, egy meddő emberöltőt,
ejtse teherbe a költőt,
azt, ki életet ígér,
s feláldozza önmagát
a jobb jövő kedviért;-
jaj, magát, csak magát
ne ejtse teherbe!

Árva csillag tündöklik a
hegytől három arasznyira.
Se a földön, se az égen,
Lebeg átkozott középen.

Piros sugarakat rezget:
Izzó haragjában reszket.
Nézem ezt a bús csillagot,
Érzem ezt a búbánatot.

Úgy születtem, mint e csillag,
Se polgárnak, se parasztnak,
A föld színén, az ég alján,
Kettő között megakadván.

Általúton, se itt, se ott,
Nézem az árva csillagot.
Haragosan tündöklik az
ég alján. Én, én vagyok az.

Két világ közt harmadiknak
Lettem tűzben égő csillag,
A magam törvényén élő,
Magamat emésztő költő

Költő, egyszerre nem s igen,
Mindenütt honos s idegen,
Mindenkivel egyes, de más,
Kettő és mégis felemás.

Általúton, se itt, se ott,
Nézem az árva csillagot.
Haragosan tündöklik az
ég alján. Én, én vagyok az

Kotta

Végig Világ utca hosszán
tessék befáradni hozzám!

Vagyok az utolsó maszek,
énnálam csillag a faszeg,

Kinek kell repülő szőnyeg?
az én inasaim szőnek! -

nékem panaszkodnak holtak,
este kigyújtom a holdat,

színvaknak csiszolok prizmát,
olajozok aforizmát,

az ég alatt a föld felett
hűtök nyarat, fűtök telet,

ha kifogy a szűzdohányból,
tőlem veszi a tűzhányó,

ki e földön helyet keres,
jó iránytűt nálam szerez,

szabok-varrok leányálmot,
boldogságot, testhez állót,

göndörítek bárányfelhőt
s a hétmérföldes cipellőt

- ha elkopott-talpalom,
itt a ritka alkalom,

végig Világ utca hosszán
tessék befáradni hozzám,

vagyok az utolsó maszek,
vagyok, ameddig nem leszek!

Kotta

az mezőket járom
járok csak parázson

az pázsitot megyem
megyek omló vízen

az erdőket lépem
lépek levegőben

az sziklákat járom
járok csak parázson

az mezőket járom
járok könnyhulláson

én violám innen
elüldözött engem

Kotta

Csüggök rajta csüggedetlen,
Csügg ő rajtam csüggeteg,
Mint a ki nem hűlt egekben
Függenek ki hűlt egek,
Vég időkig tűrhetetlen,
Amit tűrve ülhetek,
Csügg ő rajtam csüggedetlen,
Csüggök rajta csüggeteg.

Szilágyi Domokos: Napiparancs tavasszal

Kikerics
Napsugarat sikeríts!
Kikerics
A gondokból kikeríts!
Kikerics
Örömöket ikeríts!

csakhogy földre vetett anyád
tetves rongyba tekert apád
rideg földre oda rakott
csitt kölyök aludj
csitt kölyök aludj

ahogy földre rakott apád
kivetés lett a hazád,
bogáncsot, kórót hajt a hold
csitt kölyök aludj
csitt kölyök aludj

csitt kölyök, csitt kölyök aludj
ég s a föld örök takaród

8. Szilágyi Domokos: Ballada éjjel

Ez az éjszaka hány ezredik?
hány ezer másodperc van reggelig?
hány ezren gondolnak értem? Velem!
mért sebez, ha paizs a szerelem?
paizsom ellen mért nincs fegyverem?

Szeretnék élni 2000-ig.

Békét a csönddel kötni ki tud?
Álmodd már álmom, ne csak aludd,
csecsemő bolygó !- Merre sodor
az idő? Eljutok oda, ahol
az anyag létformája a mosoly?

Kotta

Kevesebb már a szerelem,
és egyre több az árnyék
Mintha hűvös nagy tereken
Suhintó szavakra várnék

Mi minden támad ellenem!
S rám mérhet bármit a Szándék.
Fejem szomorún emelem,
Lobogóm rongyos, de száll még.

Harcba ki jönne énvelem?
A harc is feledve már rég.
Becsületem - rossz fegyverem-
S harmincöt évem porrá ég.

Nincs már remény csak értelem.
Talán ha szellemé válnék.
Mert mind kevesebb a szerelem.
És élesebb az árnyék.

Nincs semmim, így megyek magamban,
Tip-top szelíden, csendesen,
S ha éjjel bántanak a rablók,
Kitárom két üres kezem.

A rablók sírnak velem együtt,
Olyan-olyan szegény vagyok,
Mint a kisded első fürdetőjén,
S mint a teknőn a halott.

De tart a föld ez az enyém még,
Feszül az ég fejem felett,
S kitárom az örök egeknek,
Örök - mezítlen testemet.

Kotta

Lyukas a dádé nadrágja,
ki-i látszik a gatyája.
Jaj, micsoda szégyen is,
jaj micsoda szégyen is.

Kilátszana hogyha hogy ha volna,
nincs a dádénak gatyája.
Jaj micsoda szégyen is,
jaj micsoda szégyen is.

Lyukas a dádé nadrágja
ki-i látszik a kalánja.
Jaj micsoda szégyen is,
jaj micsoda szégyen is.

Szégyellje a devla, én nem,
vennék gatyát, de nincs pénzem.
Jaj, jaj-jaj-jaj, úgy bizony,
Jaj, jaj-jaj-jaj, úgy bizony.

Ha volna is nem gatyára,
adnám inkább pálinkára
Jaj, jaj-jaj-jaj, úgy bizony,
Jaj, jaj-jaj-jaj, úgy bizony.

Hívtak engem, csalogattak,
hogy szolgáljak az uraknak.
Jaj, jaj-jaj-ja, jaj, ja-ja,
Jaj, jaj-jaj-ja, jaj, ja-ja.

Inkább gatya nélkül járok,
de senkinek nem szolgálok
Ne-ne-ne-ne, nem bizsony,
ne-ne-ne-ne, nem bizsony.

12. Szász Ferenc: Antitranszslágerecskék

1

mert
van
oly
pillanat
a
költ
ô
életében
hogy
verset
ölt
ô
vipera
tojás
bele
mar
két
est
eleven
szívébe
és
úgy
szeret
mint
soha
senkit
más

2

fél
szôke
mégis
inkább
vörhenyes
válla
gödrében
amely
elvakít
két szeplô
fészkel
benne
hontalan
isten
tanyázik
várva
valakit
............
............
............
............

3

tépett
a
vonat
tán
haza
felé
szemérmetlenül
jámbor
volt
az
ôsz
ökör
nyál
hintán
függött
az
a
nyár
mely
szebb
véget
ért
kézcsókom
és
csössz

kiskatasztrófa

figyelj
a reggel különös
szemetes

utcaseprô
nônk
lopva odatesz

sebbel
lobbal
sohase nézve hátra

egy kislapátnyit
a szomszéd udvar
ára

Életem halálom,
kezedbe ajánlom.
Ringass el, altass el,
szélfútt barázdákon

Kezedbe ajánlom
halálom az álmom,
csupasz kaszálókon,
lucskos patakparton
ringass el

Ringass el, ébressz fel
csuhában égjek el
szekéren szálljak fel
altass el,
ringass el

Altass el szélfútt kenettel
lebegő szemekkel
Szépülő élettel
szélfútt barázdákon

Szélfútt barázdákon
altass el ringass el
kezedbe ajánlom
életem halálom.

Fára mászik a fuszulyka,
házasodik Gáspár Gyurka,
répa, murok aluszik,
télen a szán jól csúszik.

Tepsiben a palacsinta,
a menyasszony telesírta,
lesz sok szilva az idén,
táncolok még ma bíz' én.

Sikolt-rikolt a klánéta,
vajon mit mond a plánéta?
Ettünk tyúkhúst, kalácsot,
alsószoknya kilátszott.

Sürög-forog a fakalán,
a szakácsné éhes talán.
Tál, tányér elég volt,
a pálinka szűkön volt.

Reátelt már az idő,
lefekvés ideje jő,
répa, murok mozgolódik,
a vénasszony zúgolódik.

Szék karján már a koszorú,
párna sarka szép domború,
a lepedőn bolha ül,
unja magát egyedül

Kotta

Egymásba visszatérő csatornák,
Behálózzák az egész kis országot.
Hollandia tanulni járjon hozzá,
Nincs talpalatnyi hely, ahová el nem érnek
Öntözés alatt áll az egész ország.

Babilon porrá lett, hogy árkai leomlottak
Ma reggel bennem is átszakadt a part.

Piros húsvét, jaj ömlik a vér!
Hiába elfolyik, nem öntöz többé földet.
Kiapadnak a csatornák.
Megáll a nagy szivattyú.
Orvos valamit tenni kell!
Betömni a rést!
Önts cementet a vérbe!

sárgul a fű a jeltelen sírokon
ha majd egyszer
egybeszántják a csontokat
újrakezdik

mert lásd mindig újrakezdik
a csontokat egybeszántják egyszer
a volt sírokon jeltelenül
sárgul a fű

2. Áprily Lajos: Biztató vers magányosságtól rettegő láleknek

Tudom, hogy hull a nap,
örömök szállanak,
kedves fők hullanak,
sírdombok mállanak.
Egy-egy kéz, drága kéz
mindegyre elereszt,
mindennap vereség,
mindennap új kereszt.
Szem mögött szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis: ne remegj -
Nem maradsz egyedül.

Ködödben csillag ég,
gondodból fény terem,
vers-lelkek lengenek
nyomodban ezeren.
Zászlós és halk csapat,
elszánt és bús-szelid
vers-lelkek, viharos,
vadkorban tetteid.

S szűkülő kör mögött,
halkuló ház körül,
mélyülő bú felett
hűség áll őrödül.
Jó lelkek, annyian,
árvák és elesők,
szépséget szomjazók,
kútfődet keresők.
Szédülni nem szabad,
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet.

Tudom, hogy két kezem
nem part és nem erő:
maholnap aszú ág,
szélvert és remegő.
Mentésre ingatag,
tartásnak nem elég -
síkon át, hegyen át
kinyujtom tefeléd.

Örömök szállanak,
kedves fők hullanak,
vén sírok mállanak,
estébe hull a nap.
Szem mögött szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis - ne remegj:
lélek van teveled,
nem maradsz egyedül.

Volna kedvem volna
nem csak egy tavaszra
Számat se nyitanám
soha se panaszra

Ülhetne énrajtam
akármilyen felhő
Hogyha én volnék
a szemközti nagy erdő

Így egyszál-magamban
kedvem is csak loppal
Takarózhatom
a saját árnyékommal

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyújtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség.

Ez az én két vén szemem
Habár sok szépet látott,
Mosolygós öreg úrként
Nem látja a világot.

Nem fogok bocsánattal,
Víg arccal tündökölni
S fiatal vétkek fölött
Pálcát tréfásan törni.

Emlékezni se fogok
Kedvesen zsörtölődve,
Ősz hajjal, piros arccal
A régi jó időkre.

Heves, ál ifjúsággal,
Óh, ezerszer jaj nékem,
Megöltem jövő magam,
Az én szép öregségem.

Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség.

Harcot és dögvészt aki hoztál
Babonás, régi századokra,
Kelj föl, óh, kelj föl, szent, vörös Nap
Reám ragyogva.

Csupa gyászt és feketét látok,
Amint halódva széttekintek:
Éjszakás, gonosz, részeg balsors
Űz, kerget minket.

Sokáig lesz, sokáig tart még
A régi sors, a régi átok?
Késlekedő, tunya, vörös Nap,
Hozzád kiáltok.

Nem akarok dühvel meghalni,
Ajzott és visszatartott ívvel,
Remény nélkül, fekete gyásszal,
Fekete szívvel.

Kelj föl, óh, kelj föl, szent, vörös Nap,
Míg gyűlölök, vagyok és élek:
Hatalmasabb, pusztítóbb lennél,
Hogyha én nézlek.

S ha te rám néznél, lángot küldnél,
Amiként ez meg vagyon írva,
A gazokra. És én nyugodtan
Dőlnék a sírba.

Ülök a téren
Aszobrot nézem
Galambok szállnak
Mint a mesékben

Az ég szép kék
A nap is süt még
És térdig ér
a sok szemét.

Ez az a hely ez az a város
Ez az a fold ahova visszatértem
Ez az a hely ez az a város
Ez az a fold ahova visszatértem

Koldusgyerek
éhes és fázik,
Egy darab kenyérért
Harmónikázik

Festett lányok,
festett álmok,
az utcákon, ahol
csodára várok én.

Ez az a hely ez az a város
Ez az a fold ahova visszatértem
Ez az a hely ez az a város
Ez az a fold ahova visszatértem

8. Ferenzes István: Mikor Csíkban járt a török

Mikor Csíkban járt a török,
véle jött még Nagy Mennydörög.

Rabolni jött a sok török,
komájához Nagy Mennydörög.

"Szebb ő, jobb ő, mint a török,
az én komám csíki ördög,

hogyha véle mennydörögök
elfeledem a törököt,

s itt maradok Fitód körött,
amíg görög lesz a török,

csárdást járunk, mennydörögöt,
s megsütünk egy hízott ökröt."

Így történt, hogy míg a török
gyújtogatott, sarcolt, törött,

Nagy Mennydörög bajszot pödrött,
komájával menydörögött.

Patakban folytak a sörök,
be is rugott Nagy Mennydörög.

"Édes komám, egyördögöm,
kancsóm üres, nincsen söröm,

üssenek meg a törökök,
ha nem hozol rögtön söröt!"

"Drága komám, Mennydörögöm,
egy perc múlva söröd löszön!"

Ördög koma egyet pörgött,
friss sörért ellődörgött.

De aztán, hogy véle mi lött,
ma sem tudja Nagy Mennydörög.

Vagy sörbe fúlt, vagy megszökött,
föld nyelte el az ördögöt.

Elment, el a pogány török,
Csíkban maradt Nagy Mennydörög.

Kincset, rabot vitt a török
s talán-talán egy ördögöt.

Egész nyáron érte dörög,
tüzel, mintha lenne görög.

a komáját az ördögöt
hívogatja Nagy Mennydörög.

"Szép komám van üsse döröng,
úgy ment el, hogy nem es köszönt!"

9. Bözödi György: A hangya Halála

Kicsi hangya, be szép a te halálod,
Pálinkába haltál belé, na látod!
Nem kellett volna te embert utánozz,
S a szádat odaértesd a pohárhoz.

Igaz hogy csak maradék volt az egész,
De íme te még azzal is sokra mész
Pohár fenekén úszol a világban,
A kasszálón, ahol annyi virág van.

A kaszásnak lám, nincs ilyen jó dolga,
Annyit fárad, mégsem fullad a borba.
cSem a borba sem a jó pálinkába,
Pedig ő is megtenné, de hiába!

Lám, mégis jut a pohárban maradék,
Ami a te számodra is épp elég.
Te is dolgoztál szorgosan, míg éltél,
Míg a pálinkába nyakig nem ültél.

Víg kaszások tudják ezt és nevetnek,
S téged illő módok el is temetnek.
Kicsi hangya kidobnak a pohárból,
Koporsód lesz erdő szélén mohából.

Vágnak neked vagy tíz-húsz rend virágot
S rád borítják az egész nagy világot

A teriáni réten mélyen
Mezítlábas gyermekkorom szalad,
S körülötte a télálló fűszálakra
A felhők olykor
Gyöngyöt hamisítanak.

A teriáni rét tisztásán
Villogva járkál
Egy fehér árnyékú madár.

Az apadó vízben úgy kaptat,
Mintha régen elillant gyermekkorom után
Kutatna, a mocsár csöndet csipegető kecses madara.

De rezzen a szél
Az elhagyott nádasban,
És szárnyra kap;
Messzire elszáll;
Az a fehér árnyékú madár.

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel

Kékje lehervad
lenn a tavaknak
S tükre megárad,
jöjj be a házba,
Vesd le ruhádat,
már esik is kint,
Vesd le az inged,
Mossa az eső
össze szívünket.

12. Egyed Emese: Kartánc

Nem pihenni, élni jöttünk,
Barbitosz, barómosz, barmosz,
Csuklónkra csörgőt kötöztünk,
Barbitosz, barómosz, barmosz,
Bokánkra bogoztunk csengőt,
Barbitosz, barómosz, barmosz,
Derekunkra selyemkendőt...
Barbitosz, barómosz, barmosz,

Már a nap nyugvóra hajlik,
Barbitosz, barómosz, barmosz,
Paripánkon könnyű tajték,
Barbitosz, barómosz, barmosz,
Lélegzünk már hevesebben,
Barbitosz, barómosz, barmosz,
S járjuk egyre kevesebben.
Barbitosz, barómosz, barmosz,

Szoktam immár közeledhez,
Barbitosz, barómosz, barmosz,
Meghalok ha eleresztesz,
Váll a vállhoz, haj a hajhoz,
Sípok sírnak, szívharanghoz,
Barbitosz, barómosz, barmosz,
Barbitosz, barómosz, barmosz.

13. Weöres Sándor: Táncol a hold

Táncol a hold fehér ingben
Kékes fényben úszik minden
Jár az óra tik-tak tikk-takk
Ne szólj ablak, hogyha nyitlak

Ne szólj lány, ha megcsókollak,
Fehér ingje van a holdnak

Dal, dal, varázsdal,
hét szem kihunyt parázzsal,
verssel, vérrel, varázzsal
vidítlak és keserítlek,
tegnapokban megmerítlek,
magad ellen szelidítlek.

Lánc, lánc, eszterlánc,
rég eloszlott az a tánc,
ki hátra ment ki előre,
te maradtál meg belőle,
s szemed csücskében a ránc.

Volt, volt, be rég volt
dombon törték a diót,
édes belét mind megettük,
csontos héját elvetettük,
mikor külön, mikor együtt,
ujjunkat bemaszatoltuk,
barna maradt, bárhogy mostuk.

Szállj, szállj, messze szállj,
pöttyös katicabogár,
hallgatott ránk, vitte szárnya,
köd előtte, köd utána,
azóta sem látta senki
ujjad hegyén megpihenni,
huncut, aki elfelejti!

Dal, dal, varázsdal,
táltost etess parázzsal,
mondd a mesét, kell hogy tudjad,
mondd a régit, mondd az újat,
király lánya, göndör hajú -
nyitva van az aranykapu,
nyitva van, ha be nem csuktad