Fűszál Együttes on Facebook
Veress Berci
dobok, zongora, ének  

1981-ben születtem Csíkszeredában, és "hoki" helyett zongorázni tanultam. De mivel ezt a hangszert nehéz volt kivinni a tábortűz mellé, egy idő (egész pontosan 9 év) után felhagytam ezzel a szokásommal, és inkább a gitárt cipeltem jó néhány évig.

1999-ben felvételiztem a Színművészeti Egyetemre (valószínűleg azért mert a felvételi tájékoztatóban elfelejtették megemlíteni, hogy mennyi egy színész fizetése). Kiss Attilával (kissati) alapítottunk egy "saját zenekart" Hamvadó Cseppkövek a Szélben néven, amit nemsokára - egyértelmű okokból - átkereszteltünk Almost Blues Band-re.
Mivel az együttesben mindenki gitározni tudott, én rajtaütésszerűen vettem egy dobfelszerelést, és hamar megtanultam a Hobo repertoárunkat (majdnem sikerült is - innen az "almost"). Így lettem "dobos". Kolozsváron két közös koncertünk is volt a Fűszállal.

2003-ban elvégeztem az egyetemet és lokálpatriotizmusomtól hajtva a Csíki Játékszínhez szerződtem, mint színész.

2004-ben a Fűszál meghívást kapott a Petőfi Csarnokba, és mivel egyik dobosuk sem tudott elmenni (a már meglévő 3 közül), ezért megkértek engem, hogy ugorjak be. Bele is ugrottam, egyenest a közepébe: a 7/8-os és 9/8-os Citerába. "Fűszálék" azóta sem tudnak lerázni magukról.
Én lettem az egyik leglelkesebb vendégzenész, vagy inkább már Fűszál-tag (azért mondom, hogy az egyik, mert rajtam kívül még van hét leglelkesebb kolléga).

- és csak akkor ejtem ki a dobverőt a kezemből, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, de elnézik nekem, mert szeretjük egymást és örömből zenélünk ("Ámen." - mondanák társaim).

Veress Berci

 

Fűszál tagok:
Fejős Gabriella | Nagy Éva "Dorottya" | Lakatos Sándor | Nagy Endre
Kisgyörgy Tamás | Keresztes Szabolcs | Bíró Attila | Veress Berci